LILIOM 

Nem mernél hozzám jönni… feleségnek?

JULI 

Én csak azt tudom, hogy ha én szeretek valakit, nem bánom, ha meg is halok.

LILIOM 

Gyönnél ilyen csirkefogóhoz? Már… ha szeretnél?

JULI 

Akkor a hóhérhoz is… Liliom úr.

( Szünet.)

LILIOM 

Lehet ám… jasszból is… gazemberből is… ember.

Molnár Ferenc nehéz ember volt. Fordítva élt: nappal többnyire aludt, későn kelt, napközben élte az írók bohém életét és főleg éjjel alkotott. A „bohém” akkor sokmindent jelentett: az írótársakkal közös kávéházazást éppúgy, mint a rajongást nők iránt. Akik olykor a múzsáik voltak, máskor szeretőik. Ritkán házasságig fajult. És ezek a rajongások mélységekkel is jártak együtt: nem mindig bántak úriemberhez méltón hölgyeikkel. Ez rá is igaz volt. Mindenki habitusához mérten kért aztán bocsánatot. Molnár azt az utat választotta, ami leginkább a charme-ja volt: darabot írt Vészi Margitnak. Ez lett a Liliom.

Alig van valaki, aki ne ismerné a cselekményt: Liliom, a ligeti hintáslegény és Julika, a cselédlány szerelme klasszikus történet. Mi újat lehet vele még elmondani nekünk? Mi az az értelmezési keret, amitől Molnár kortársunkká válhat? 

Mi más, mint az alapjaiban sosem változó Ember maga. Az emberi gyarlóság, az egymás felé irányuló kapcsolatok minősége, az ember tévelygése és bocsánatra találása. De legfőképp a feltétlen szeretet olykor szentimentális, mégis szívszorítóan pontos leírása, ami végül „átemeli” az egészet korának horizontján. Így tud a Liget több lenni önmagánál, lehet az bárhol, akár az egész Föld, sőt maga az Univerzum. Liliom pedig a szeretni vágyó és arra látszólag képtelen férfi archetípusa, míg Julika a szeretetéért önmagát is feláldozni kész nőé.