,,1996-ban születtem Zentán, Vajdaságban. Gyerekkoromban jazzbalettoztam, 12 évesen pedig bekerültem a Zentai Amatőr Színtársulatba. A középiskolát Szentesen fejeztem, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom- és drámatagozatán. A Nemes Nagy Ágnes színészképzésén 2 évet töltöttem, majd a Kaposvári Egyetem színművész szakára nyertem felvételt. Gyakorlatomat Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban töltöttem. Az egyetemi évek alatt még volt szerencsém a Nemzeti Színházban, a Kaposvári Csiky Gyergely Színházban és a Kecskeméti Katona József Színházban játszani.

Nehéz magamról általánosságban beszélni, ellentmondásos ember vagyok, Vajdaságban, Zentán, egy kis városban születtem, de már több időt töltöttem Magyarországon, nagyvárosokban, amíg színházat tanultam, majd csináltam. Ebből fakadóan innen is, onnan is van bennem bőven. Heves vérmérsékletűnek tartom magam, így nehezen tolerálom a korlátokat, igényelem a szabadságot, a kihívásokat és a munkát. Kettősségem abban mutatkozik meg, hogy mindezzel egyidőben vágyom biztonságra, folytonosságra, családra, támogatásra, érzékenységre. Ha a színházban egy akadály, feladat kerül elém, teljes mellszélességgel vetem bele magam, és ez akkor tud igazán beteljesülni, ha egy szerető, barátságos, partneri viszonyban vagyok az alkotótársaimmal.

Első emlékem, ami miatt beleszerettem a színházba, amikor a Zentai Amatőr Színtársulattal dolgoztunk az Antigoné című drámán. Elképedtem, hogy mennyiféleképpen meg lehet közelíteni egy történetet, szituációt, konfliktust. Azóta is ez foglalkoztat. Közösen rátalálni valamire, amit én, műfajtól, formától, anyagtól függetlenül a lehető legigazibban, és legszenvedélyesebben képviselni tudok. Mindegy, hogy mit, hogyan, hol, de azt nagyon.  

Amikor felvettek az egyetemre, akkor eldöntöttem, hogy ki szeretném próbálni a szabadúszást, a „jókor lenni jó helyen” érzést, a bizonytalanságot, a több lábon állást. Aztán megtapasztaltam a társulati létezést Nyíregyházán, és biztonságban éreztem magam. A megfelelési kényszer alábbhagyott, mertem próbálni a kollégáim előtt, felszabadultam. Örülök, hogy a Karinthyban lesz egy biztos kemény mag, akikkel jobban megismerhetjük egymást, és tanulhatunk egymástól, és annak is, hogy közben rengeteg új kollégával dolgozhatok együtt.

A színházban természetesen a közönség jelenléte a legfontosabb, az úgymond „együttlégzés”, az aznapi, meg nem ismételhető hangulat, a válaszadásuk a színpadon történtekre, amely azonnal vissza is hat az előadásra. Egy valódi „találkozás” egy olyan felgyorsult világban, ami a kulturális tartalomfogyasztást a hétköznapok tekintetében leszűkítette 10-15 másodperces videókra, mémekre, posztokra, amivel az egyetlen problémám az az, hogy egyirányú, és nélkülözi a valódi személyes kontaktusokat.

Négy bemutatóm lesz az évadban, ezek közül a Bestsellert várom a legjobban, mert több karakter megformálására lesz lehetőségem, és ez mindig nagy kihívást jelent.

Kedvenc költőnőm Terék Anna vajdasági születésű csodanő, akinek rengeteg versét fel tudnám sorolni, mint kedvencemet. A ’Duna utca’ kötetből a Kunigunda útja című vers végigkísérte a szentesi gimnáziumi lázadó éveket, majd a felvételiket is. De nehéz lenne nem megemlítenem József Attila Levegőt című versét. Sokan szeretjük. „Jó szóval oktasd, játszani is engedd”."