„Este tali a Blahán.” – hangzik el uszkve százszor egy nap a mondat.  
Ha egy műveltségi vetélkedőben felteszik azt a kérdést, hogy ki volt a Nemzet Csalogánya, talán elég sokan meg tudják válaszolni. Hogy ki volt az a színésznő, akiről elnevezték azt a teret, ahol az egykori Nemzeti Színház állt, már valószínűleg kevesebben tudnák rá az utólag teljesen egyértelmű választ. Na de az, hogy mi volt a címe annak a népszínműnek, ami az országos hírű sikert meghozta neki, már biztosan a sokszormilliós kérdés lenne. Pedig a Piros bugyelláris a maga idejében rendkívül népszerű előadás volt, igazi celebbé tette a vidéki, kezdő színésznőt, a fiatal Blaha Lujzát. Természetes hát, hogy az életmentő műtétjéből felépülő primadonna ennek az előadásnak a sikeréhez nyúlik vissza, hogy erejét visszanyerje. Az orvos utasítása ellenére próbálni kezdi a darabot, amivel minden elkezdődött: a siker, a varázs, az élet, a szerelem. Akárcsak a szomorúság, és egy titok. Titok, amit senkinek nem mondott el, bár sejteni lehetett. Egy titok, amiről a Piros bugyelláris próbája közben egyre többet tudunk meg, és ami végül végleg kimondatódik, légiesen gyönyörű cimbalomhangok kíséretében.

Lengyel Ferenc darabja, a Blaha Lujza és a Piros bugyelláris Pataki Szilvia előadásában és Rátóti Zoltán rendezésében először a Karinthy Színházban kel életre.