Magda aSzabó

Szabó Magda

Variációk egy rablásra

2019-ben egy férfi egészen furcsa bűncselekményt követett el Újpesten. Elkezdett követni egy ____________ az Újpest-központ metrómegállótól egészen az _______________ utcáig, ahol hirtelen _____________ , mire a ____________ és _____________ a táskáját. A férfi _____________ a táskát és _____________ vele. Pár perccel később azonban valami történhetett benne, mert _____________________    ______________________ a ______________, majd konkrétan ???????.

 

Kékszakállú

Kékszakállú - asszonyfaló,  gyilkos, szörnyeteg. Az 1400-as évekből származó francia monda eredeti alakja. E horror-történetből írta meg Balázs Béla 1910-ben a férfi és nő egymásra találásának, illetve inkább egymásra nem találásának örökérvényű drámáját, mely a lélek rejtelmeit és szenvedéseit, az ember magának valóságát és elmagányosodását mutatja be. 

Öt Karinthy és én

Öt Karinthy és én, egy est a Karinthyak szellemében. Frigyes, Gábor, Ferenc, Márton írásaikkal, Vera énekével és családi történetekkel lesz jelen. Én pedig – Bornai Tibor - zenészként és Karinthy-imádóként. Egy vidám est, másfél óra bóklászás a magyar irodalomnak ebben a csodás ligetében

Kövér disznó (Fat Pig)

Tom, egy nagyvállalat feltörekvő munkatársa, egy véletlen folytán megismerkedik a szabadszájú és őrjítően vicces Helennel, aki meglehetősen molett alkata miatt erőteljesen eltér az aktuális szépségideáltól. Tom mégis gyengéd érzelmeket táplál iránta, ám ahogyan kapcsolatuk elmélyül, a munkahelyi viccek és szekírozások Helen alkatát illetően egyre inkább megmételyezik az életüket és alaposan próbára teszik Tom hitét és lojalitását.

Kulcskeresők

Hogyan lesz hős egy pilótából, aki a leszállópálya helyett a köztemető előtt landol? Hogyan válik egy lakás börtönné?

Hogyan lesz az önámítás a túlélés eszköze? És hogyan éljük túl sikertelenségeinket? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget

Örkény István örökérvényű műve, a Kulcskeresők.

Egy kulcs, ami eltűnik, és egy bejárati ajtó, amely hol nem záródik, hol nem nyílik. Így kerülnek Fórisék új otthonának rabságába a

vadonatúj bérház lakói: a folyton férjéért aggódó, idegroncs Nelli, a leszállási bravúrokat hajkurászó férje, az otthonról menekülő

Nagyvizit

Gyurkovics Tibor 1972-ben írt, fekete humorú sikerdarabja, a Nagyvizit egy kórház sebészetének négyágyas kórtermében játszódik, ahol ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli el azt, amit a sors és a kórházi személyzet kiosztott rá… Lehet-e, szabad-e humor nélkül élni? Talán a legkétségbeesettebb, legszívszorítóbb pillanatokban van leginkább szükségünk öniróniára… Arra, hogy magunkat képesek legyünk egy kicsit kívülről szemlélni. Az élet szeretete, az élet igenlése, az élni akarás a legnagyobb kihívások idején a legerősebb.

Maga lesz a férjem

A szerelem az egyik olyan dolog a világon, amiért az ember szinte bármire képes, néha még afféle őrült tettekre, kisebb-nagyobb füllentésekre is, amelyek aztán elképesztően vicces helyzetekbe tudják hozni a szereplőket.

Annyira komplikált érzés, hogy szinte bele lehet bolondulni, sőt, zenés vígjáték gyanánt még énekelhetünk is róla.

Lököttek

Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, előkerül egy Monopoly és spontán csoportterápia szerveződik...

Laurent Baffie fergeteges komédiáját óriási sikerrel játsszák Franciaország- és világszerte. 

Tanár úr kérem

Mi ez, mi ez, miez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók… szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc… Dehogy… hiszen ez a vekker… A vekker csönget… De hiszen akkor fél hét van már…fel kellene kelni.
Ismerős gondolatok ugye? Reggel hét, óracsörgés, álom és ébrenlét határán…

A piszkosak

Azt kérdezi az orvos:
-Az apja miben halt meg?
-Kocsmában. Heveny lövöldözés meg ilyesmi.
-Iszik?
-Most hogy meghalt, nem hiszem.
-És dohányzik?
-Nem tudom, inkább innék valamit.

Tortúra

Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Paul Sheldont, a népszerű regényírót. Szerencséjére az egyik rajongója találja meg és siet a segítségére

Az ördög

Vajon ki ez a monoklis, gunyoros, titokzatos úriember, aki egy festőműterem foteljéből emelkedik ki, a kandalló lobogó lángjai mellől. Ő Molnár Ferenc a világhírű Vagy csak egyik legsikerültebb vígjátékának hírhedt címszereplője? Legyen elég ennyi: ő Az ördög.

Klotild néni

A vígjáték irodalom tele van híres nénikkel. Máli néni, Léni néni, Róza néni sőt a Charley nénje. De vajon ki ismeri Klotild nénit? Szinte senki. Eddig.

Szent Péter esernyője

Vajon lehet-e európai település a tót Glogovából? Ez foglalkoztatja a helybéli intelligenciát. Gongolyt, Szlávikot, Majzikot és Adamecznét. Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik.